Amióta nemcsak simán gyalogolok, hanem oda is figyelek, gondolkozom róla, továbbá mind ennek kapcsán olvasok és írok, mint pl most is, írok, azóta több gyaloglót veszek észre, a futókat sajnálom és irigylem egyszerre, és már ott tartok, hogy fontolóra vettem: elolvasom Joyce Ulysses regényét, amiről - nem tudom miért - már régen eldöntöttem, hogy nem fogom.
Ma amikor már láttam, hogy gálánsan bepótoltam a tegnapi hiányzó majdnem 3000 lépést, és éppen egy olyan utcán mentem, amelyen minden nap szoktam, néha kétszer is, de mindig csak az egyik oldalán, most a másik oldalán, és ellenkező irányban. Ez - mint kiderült - keskeny és szemetes, rossz érzés volt ott menni. A másik oldalról ez nem látszott, régi házak látszottak sövénnyel. A régi házakat szeretem, de amikor ma ott mentem szorosan melletük, nem szerettem. És eszembe jutott Kagge, amikor egy barátjával bejárta Los Angeles-t gyalog, bocsánat csak a Sunset Boulevard-t teljes hosszában, és a rendőrök minduntalan megállították, mert nem értették, hogy miért nem autóval közlekedik. Gyanús volt a rendőröknek, nem értették, hogy mit akar, mi a célja (nem tudom az oldalszámot). Kagge vérbeli felfedező, közvetlen tapasztalatot akar szerezni a nyomorról, pusztulásról.
Az Ulysses. Kagge 52. oldalon meséli, hogy Vladimir Nabokov (biztos lesz, aki tudja, hogy ki ő) azt mondta a diákjainak 1948 és 1959 között, hogy ha fel akarják fogni, hogy miről szól a mű, akkor időben és térben is a nyomába kell eredniük a két ember által bejárt útnak, és fel kellene rajzolniuk Dublin térképét. Talán elolvasom.
Ma 11 766 lépést gyalogoltam,
jótékonysági sorok Kökény Verától, és itt van mellettem a kalapom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése